Bombaként robbant be a hír, miszerint Radics Gigi és párja babát várnak. Erről az új kapcsolatról eddig keveset lehetett tudni, de annyi biztos, hogy most mindketten reflektorfénybe fognak kerülni, és ő lesz az év egyik legjobban várt babája.

A szülők nagyon örültek a hírnek, rendkívül várják már a babát, mostanra azonban kiderült, hogy az házasságkötésben egyáltalán nem olyan biztosak, sőt, lehet, hogy nem is lesz esküvő a baba születése előtt:

"A nagy nappal kapcsolatban még Gigiék sem tudják pontosan, hogy mi lesz. Alapvetően mind a ketten hagyománytisztelők, és bár már szóba is került az esküvő, egyelőre nem döntöttek róla. Gigi mindig is nagy esküvőről, lagziról álmodott, ahogyan minden kislány, és szeretné, ha férj és feleség lennének, mire megérkezik a baba, de a járvány miatt nem lehet most nagy esküvőket tartani.

Ettől függetlenül nagy valószínűséggel összeházasodnak majd, főleg hogy remélhetőleg augusztus közepe után már lehet nagy esküvőket is tartani, persze egyelőre nem ezt tervezik, inkább élvezik ezt a csodás időszakot" - mesélte a Blikknek Gigi egyik közeli barátja.

Kategória: Sztárok
2020. április 17., péntek 15:21

Elmarad a brit uralkodó unokájának esküvője

Egybehangzó pénteki brit sajtóbeszámolók szerint elmarad Beatrix hercegnőnek, II. Erzsébet királynő 31 esztendős unokájának májusra tervezett esküvője az új koronavírus okozta járvány miatt.

Kategória: ESKÜVŐ

A Ceremóniamester Szövetség adatai szerint a párok 47 százalékban az őszi esküvői időpontokat keresik, 28 százalékban döntöttek téli esküvő mellett, és 25 százalékuk halasztja 2021-re a lagzit.

Kategória: ESKÜVŐ
2020. április 04., szombat 11:00

Keszthelyen most egy darabig nem lesz esküvő

A kormányrendelet óta a legtöbb esemény , csoportos összejövetel megrendezése nem lehetséges. A házasságkötéseken és temetéseken is csak a szűk családi kör tartózkodhat.  Keszthelyen pedig egyáltalán nem lehet a rendelet ideje alatt házasságot kötni.

Kategória: ESKÜVŐ
2020. március 30., hétfő 08:36

Lengyel Tamás titokban megnősült

Lengyel Tamás titokban megnősült, áll az új Best magazin címoldalán.

Kategória: ESKÜVŐ

Júniusban kerülhet sor az esküvőre, ha nem jön közbe semmi. Ezt nyilatkozta Majoros Hajnalka.

Kategória: ESKÜVŐ

A Ladbible írta meg, hogy két Queenslandből származó ember, Kate és Harrison Cann esküvője lett az első teljesen KFC-tematikájú házasságkötése, ami nagyjából azt jelenti, hogy a nagy napon mindenhol KFC-s kaják és kosarak voltak, sőt még a torta is ilyen volt, plusz a vőfély is, ráadásul egy KFC-s food truck is kiszállt a helyszínre. Ezek után izgatottan várjuk az első mekis, Burger Kinges vagy Pizza Hut-esküvőt is!

Kategória: ESKÜVŐ

A Disney egy esküvői ruhákat gyártó céggel szerződött le, az együttműködés jegyében pedig hercegnős, esküvői ruhákat fognak készíteni a lelkes fanoknak.

Kategória: Érdekességek
2020. február 17., hétfő 07:17

2019-ben esküvőboom volt Magyarországon

 

2019-ben esküvőboom volt Magyarországon!

Harminc éve nem látott mértékben nőtt 2019-ben a házasságkötések száma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, előzetes adatai szerint.

A KSH kedden - a házasság hete alkalmából - az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: 2019-ben "esküvőboom" volt, szeptember végéig többen kötötték össze életüket, mint 2018 egészében.

Magyarországon a 1970-es évek közepétől csökkent azok száma, akik hivatalosan összekötötték az életüket. Az évtizedeken át tartó csökkenés 2010 után fordulatot vett, a házasságkötések száma 2010 és 2016 között csaknem másfélszeresére emelkedett. Míg 2010-ben 36 ezren járultak anyakönyvvezető elé, addig tavaly novemberig már 62 ezer pár mondta ki a boldogító igent.

Figyelembe véve az átlagértékeket, a KSH becslése szerint 2019-ben akár a 64 ezres számot is átléphette a frigyre lépők száma, amire csaknem harminc éve nem volt példa.

A KSH a magyarországi házasodási szokásokkal kapcsolatban azt írta, hogy 2018-ban a házasodó férfiak átlagos életkora mintegy 3 évvel volt magasabb a nőkénél, átlagosan a férfiak 36,6, a nők 33,5 évesen álltak anyakönyvvezető elé. Az első házasságkötés ennél fiatalabb korban történik, a nők átlagosan 30,1, a férfiak 32,8 éves korukban mondták ki a boldogító igent. Az először házasulók átlagos életkora 1990 óta mindkét nem esetén több mint 8 évet emelkedett. A számokból az is látszik, hogy az első házasságot kötő férfiak és nők száma eltér egymástól, gyakoribb, hogy újraházasodó férfi vesz el korábban még házasságban nem élő nőt - mutatott rá a statisztikai hivatal.

Esküvőt tervezel? Segítségre van szükségetek a szervezéshez? Keresd a www.swanweddings,hu oldalon okleveles esküvőszervezőnket!

 

 

 

 

Kategória: ESKÜVŐ
1. oldal / 3
©2020 CelebGuru Designed By RedCat

Search