2020. november 22., vasárnap 11:47

Ronaldónak négy perc kellett a duplához!

A Cagliari ellen duplázott C. Ronaldo, nyolc forduló után nyolc gólos a portugál.

Négy iksszel és négy döntetlennel áll nyolc forduló után a Juventus, az olasz bajnok most a Cagliarit verte, miután Cristiano Ronaldo négy perc alatt duplázott.

Ronaldo két éve igazolt a Juventushoz, 59-szer rúgott gólt az olasz bajnokságban, ez a legmagasabb szám ezalatt az olasz ligában.

Kategória: Sport

A FoxSports információi szerint a Manchester United reméli, hogy Cristiano Ronaldót sikerül visszacsábítania az Old Traffordra, miután a Juventus hajlandó megválni az ötszörös aranylabdás portugáltól. A torinóiak az edzőváltást követően Andrea Pirlóval a fiatalítást és a koronavírus-járvány okozta válság miatt a bérek csökkentését tűzték ki célul. Ronaldo nem kevesebb, mint 31 millió eurót keres évente, ami nagyjából négyszer annyi, mint az olasz bajnok második legjobban fizetett játékosának, Matthijs De Ligtnek a bére. Ronaldo szerződése azonban 2022 nyaráig szól, így nyáron, hogy pénzt kapjon érte, megválna tőle a Juventus. 

Érdeklődőkből nem lesz hiány, angol sajtóhírek szerint ugyanis a 35 éves klasszis ügynöke, Jorge Mendes nemrégiben, Portóban találkozott a United képviselőivel, akik világossá tették, amennyiben elérhető, mindenáron szeretnék megszerezni a portugált. Köztudott, hogy Mendes jó viszonyt ápol a manchesteriekkel, Sir Alex Ferguson regnálásakor ez különösen így volt, és mivel leszűkült a potenciális érdeklődők száma, könnyen elképzelhető, hogy Ronaldo útja a Premier League-be vezet majd. A manchesteriek várhatóan majd a Paris Saint-Germainnel vívnak nagy harcot Ronaldóért., aki 2018 nyarán mintegy 117 millió euróért hagyta el a Real Madridot a Juventus kedvéért és bár Torinóban 94 tétmérkőzésen 71 gólt és 19 asszisztot jegyzett ez idáig, mindössze két bajnoki címet sikerült szereznie, a Bajnokok Ligájában elmaradt az áttörés.  

Kategória: Sport

Gianluigi Buffon médiaértesülések szerint jövő nyárig meghosszabbította június 30-án lejáró szerződését a Juventus labdarúgócsapatával.

Kategória: Sport

A koronavírus terjedése miatt elhalasztották a labdarúgó Olasz Kupában a Juventus-AC Milan elődöntős párharc szerdára kiírt visszavágóját.

Kategória: Sport

Minden edzést és egyéb foglalkozást beszüntettek a Juventus U23-as csapatánál, és karanténba küldték a labdarúgókat. A súlyos döntésre azért került sor, mert a torinóiak által korábban 1-0-ra legyőzött Pianese együtteséből három futballista és a vezetőedző is elkapta a kórt.

A klub illetékesei azt mondták a fiatal focistáiknak, hogy maradjanak otthon március 8-ig. Szerencsére eddig egyikőjük sem mutatta a fertőzés jeleit.

Észak-Olaszországban a koronavírus terjedése miatt az Inter és a Milan is bezárta a központjait, így a klubok alkalmazottai otthonról végzik a munkájukat.

Kategória: Sport
©2021 CelebGuru Designed By RedCat

Search