2020. április 28., kedd 07:08

Egész nyáron nyitva tarthatnak majd a bölcsődék és az óvodák

Értékelés:
(0 szavazat)

Egyre több önkormányzat dönt arról, hogy nyáron végig nyitva tartja óvodáit és bölcsődéit. Eddig - legalább egy hónapra - valamennyi intézmény bezárt, többnyire karbantartási munkák vagy a szabadságok kiadása miatt. Újbudán például sok óvodapedagógus most megy szabadságra, hogy a korlátozások után végigdolgozza a nyarat.

Újbudán már döntött az önkormányzat: nyitva lesznek nyáron a XI. kerület óvodái és bölcsődéi.

Orosz Anna, a kerület alpolgármestere híradónknak elmondta, ennek természetesen „feltétele az, hogy folyamatosan fertőtlenítsük az óvoda épületeket, illetve az is, hogy az óvodai és bölcsődei dolgozókat folyamatosan teszteljük.”

A bezárt óvodák és bölcsődék dolgozói egyébként ugyanúgy végzik a munkájukat, mint a tanárok. Egy II. kerületi óvodában például word-dokumentumokat állítanak össze a szülőknek, feladvány-javaslatokkal és mesékkel bizonyos témák megértésének megsegítése érdekében.

Kígyóssy Ágnes, óvodapedagógus tapasztalata az, hogy nagyjából a szülők kétharmada reagál az elküldött anyagra. A válaszokkal, és a gyerekekről készült fényképekkel igazolja az óvoda az önkormányzatnak, hogy az óvodapedagógusok megdolgoztak a fizetésükért.

Bölcsődék is tartanak ügyeletet. Ahol nem, ott például maszkot varrnak, vagy a településükön élő időseknek, betegeknek segítenek a dolgozók.

Szakszervezetük már a járvány első napjaiban jelezte: ha a fenntartó tiszteletben tartja a szabadságolási szabályokat, vagyis hét nappal a dolgozó rendelkezhet, és mindenki megkapja a két hét egybefüggő szabadságot az évben, akkor támogatják a nyári nyitvatartást.

Szűcs Viktória, Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke elmondta, hogy megfontolandónak tartották, már a járvány kitörése előtt, hogy a bölcsődék nyári zárását hozzák a fenntartók előr a járvány időszakra, annak érdekében, hogy a későbbiek folyamán ne okozzanak problémát, és hogy segíthessék a szülőket.

Híradónk úgy tudja, hogy a témában kedden kifejti véleményét az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága is.

Megjelent: 135 alkalommal
©2020 CelebGuru Designed By RedCat

Search