A Globe Soccer Awards dubaji díjkiosztó gáláján több kategóriában ismerték el a legjobb futballistákat - az évszázad legjobb játékosának Cristiano Ronaldót választották.

A Juventus 35 éves labdarúgója mellett ROBERT LEWANDOWSKIT IS DÍJAZTÁK, Ő A A 2020-AS ÉV LEGJOBBJÁNAK BIZONYULT.

 

Az év legjobb edzője a Bayern Münchennel triplázó Hans-Dieter Flick lett, míg az évszázad edzőjének Pep Guardiolát választották. Életműdíjat kapott Iker Casillas és Gerard Piqué, 

AZ ÉVSZÁZAD SPORTÜGYNÖKE PEDIG A TÖBBEK KÖZÖTT CRISTIANO RONALDÓT IS KÉPVISELŐ JORGE MENDES LETT.

Kategória: Sport
2020. december 18., péntek 20:53

Ibra idén már nem rúg labdába

A bajnoki tabellán éllovas AC Milannak még két mérkőzése van idén.

Zlatan Ibrahimovic ebben az évben már nem lép pályára az AC Milan színeiben az olasz labdarúgó-bajnokságban.

Úgy volt, hogy a milánóiak 39 éves svéd csatárja sérüléséből felépülve a Serie A hétközi fordulójában már bevethető lesz, de a szerdai, genovai mérkőzésen nem kapott lehetőséget. A pénteki edzés végén pedig - a Sky Sport Italia híre szerint - fájdalmat érzett a bal vádlijában, így eldőlt, hogy idén már nem számíthat rá Stefano Pioli vezetőedző.

Ibrahimovic november 22-én, a Napoli elleni rangadón dőlt ki: combizomsérülést szenvedett, és azóta nem állhatott csapata rendelkezésére, pedig hat bajnokiján szerzett tíz góljával jelentős részt vállalt a vörös-feketék korábbi remekléséből.

 

Zlatan Ibrahimovic ebben az évben már nem lép pályára az AC Milan színeiben az olasz labdarúgó-bajnokságban.

Úgy volt, hogy a milánóiak 39 éves svéd csatárja sérüléséből felépülve a Serie A hétközi fordulójában már bevethető lesz, de a szerdai, genovai mérkőzésen nem kapott lehetőséget. A pénteki edzés végén pedig - a Sky Sport Italia híre szerint - fájdalmat érzett a bal vádlijában, így eldőlt, hogy idén már nem számíthat rá Stefano Pioli vezetőedző.

Ibrahimovic november 22-én, a Napoli elleni rangadón dőlt ki: combizomsérülést szenvedett, és azóta nem állhatott csapata rendelkezésére, pedig hat bajnokiján szerzett tíz góljával jelentős részt vállalt a vörös-feketék korábbi remekléséből.

Kategória: Sport
2020. december 18., péntek 17:44

LIONEL MESSI LETT 2020 BAJNOKA

Lionel Messit választotta 2020 bajnokának a monacói székhelyű Peace and Sport.

A Barcelona hatszoros aranylabdás labdarúgóját, az argentin válogatottal világbajnoki ezüstérmes támadót az alapítványa tevékenységéért díjazták, amely hátrányos helyzetű gyerekek oktatását, nevelését és társadalmi integrációját segíti Spanyolországban, Argentínában, Mozambikban, Palesztinában, Kenyában, Szíriában és Nepálban.

Gyermekként megtanultam a mások iránti tiszteletet, és ezt igyekszem alkalmazni a futballpályán is. Remélem, továbbra is inspirálhatok és támogathatok hátrányos környezetből származókat"- idézte a 33 éves támadót a szervezet közleménye.

Az Albert herceg patronálásával működő független karitatív szervezet alapítója és elnöke Joël Bouzou világbajnok öttusázó, a sportág nemzetközi szövetségének alelnöke, 2018-tól pedig Didier Drogba, a Chelsea-vel Bajnokok Ligája-győztes, 105-szörös elefántcsontparti válogatott labdarúgó az alelnöke.

Kategória: Sport

A legnagyobb német szaklap, a Kicker is vezető hírként számolt be Szoboszlai Dominik klubváltásáról.

Csiszolatlan gyémántnak nevezik, és kiemelik, hogy egész Európa a kegyeit kereste.

Topbajnokság legjobb öt csapata közé vágyott, most teljesült az álma.

Csütörtök délután bejelentette a Bundesliga harmadik helyén álló RB Leipzig, hogy megvásárolta a Salzburg magyar középpályását, Szoboszlai Dominikot.

A 20 éves játékosért 20 millió eurót fizettek, ennyi pénzt magyar játékosért még soha nem fizettek.

A korábbi rekorder Dzsudzsák Balázs volt, aki amikor Oroszországon belül váltott klubot, akkor a Dinamo Moszkva 19 millió eurót utalt át az Anzsinak.

 
Kategória: Sport

Megtalálhatták a 11 éve eltűntként keresett volt MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre holttestét - értesült az MTI pénteken.

A rendőrség honlapján pénteken közzétett közleményben nem nevezték meg az áldozatot, mindössze annyit rögzítettek, hogy budapesti, XVII. kerületi otthonából 2009. szeptember 28-án tűnt el az akkor 45 éves férfi, akinek földi maradványait október 23-án találták meg Baranyajenő térségében.

A közleményben azt írták: a rendőrség a kezdetektől gyanította, hogy nem csupán eltűnésről van szó, a férfi nem saját elhatározásából tartózkodhat ismeretlen helyen, hanem bűncselekmény áldozata lett.

A kitartó körözési munka és a minden részletre kiterjedő adatgyűjtés eredményeképpen 2019-ben olyan információk jutottak a rendőrség birtokába, hogy a férfi emberölés áldozatává vált - írták.

A nyomozás során kiderítették, hogy hol rejtették el a holttestet, így a nyomozók Baranyajenő térségében megtalálták, és azonosították a sértett földi maradványait.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi osztályának munkatársai a jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben lévő H. Attila 50 éves magyar állampolgárt emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás minden részletre kiterjedően folyamatban van - írták.

Kategória: Sport

Nem sokáig örülhetett az engedékenyebb besorolásának London, ugyanis a járványügyi helyzetre tekintettel a harmadik szintű veszélyességi fokozatba sorolták át, így a fővárosi Premier League csapatoknak nézők nélkül kell mérkőzést rendezniük. 

 

Nagy-Britanniában az egyhónapos vesztegzárat követően egy háromfokozatú rendszert dolgoztak ki, amely súlyosság szerint eltérő rendelkezéseket alkalmaz. Ha valaki a legsúlyosabb, hármas számú besorolást kapja, akkor többek között minden vendéglátóipari egységét, mint éttermet, kocsmát, kávézót be kell zárnia, és a tömegrendezvények is jelentős korlátozás alá kerülnek.

Ez történt pontosan Londonnal, amely első körben ugyan megkapta a kettes számú fokozatot, vagyis korlátozott kapacitással nyitva tarthattak ezek az üzletek, valamint nézőket is engedhettek be a futballmérkőzésekre, ám a járványügyi helyzet romlása miatt a brit kormány úgy döntött, hogy Londont, valamint Essex és Hertfordshire egy részét átteszi hármas veszélyességi fokozatba – számolt be róla a Sky News.

Ez pedig azt jelenti, hogy számos Premier League klub, mint az Arsenal, a Chelsea, a Crystal Palace, a Fulham, a Tottenham Hotspur és a West Ham United is kénytelen lesz lemondani a nézők előtt rendezett mérkőzésekről, holott még a múlt héten felcsillanhatott a remény, hogy ismét érkezik némi jegybevétel.

 

Az új korlátozások alapján tehát nem rendezhetnek úgy hazai mérkőzést, hogy nézőket fogadnak, azokat csakis zárt kapuk mögött rendezhetik meg. Az új intézkedések szerda éjjel fognak hatályba lépni, így már a hétvégén is újra zárt kapusan zajlanak ezek a meccsek.

Kategória: Sport
2020. december 10., csütörtök 10:39

Ma van a foci világnapja!

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 1995-ben nyilvánította a mai napot a labdarúgás világnapjává.

A FIFA felmérése szerint a futballt a világ több mint 200 országában 240 milliónál is többen játsszák rendszeresen, nem beszélve nézők millióiról,

akik a helyszínen vagy képernyőn keresztül követik kedvenc csapatuk meccseit.

Az idei év a magyar labdarúgás nagy éve, hiszen válogatottunk 2016 után, 2020-ban is kijutott az Európa-bajnokságra,

valamint klubszinten a Ferencváros 25 év után újra bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

 

Kategória: Sport

Cristiano Ronaldo két góllal vette ki a részét a Juventus keddi, Barcelona ellen aratott diadalából, aminek köszönhetően a torinóiak első helyen zártak a Bajnokok Ligája G-csoportjában. A találkozó a két szupersztár, Ronaldo és Lionel Messi személye miatt is pikáns volt, ám sokakat meglepve szívélyesen fogadták egymást, és akkor még nem beszéltünk a portugál mérkőzés utáni nyilatkozatáról.

˝Mindig is baráti volt a kapcsolatom Messivel, nem úgy tekintek rá, mint egy vetélytársra. A múltban is igaz volt és most is az, hogy egyaránt a legjobbat akarjuk a csapatunknak – mondta Ronaldo, aki nem először tért vissza Spanyolországba a Real Madridtól történő eligazolása óta, már a Valenciával és az Atlético Madriddal is találkozott Juventus-játékosként. – Mindig jó visszatérni Spanyolországba és Katalóniába, de mindig nehéz a Camp Nouban játszani, a világ egyik legjobb csapata ellen. Ma bajnokcsapatként futballoztunk, erősek voltunk és egységesek. Ha így játszunk a folytatásban, semmitől sem kell félnünk.˝

A fenti videóra kattintva Ronaldo és Messi legutóbbi összecsapásának összefoglalóját tekintheted meg.

Kategória: Sport
2020. november 22., vasárnap 11:47

Ronaldónak négy perc kellett a duplához!

A Cagliari ellen duplázott C. Ronaldo, nyolc forduló után nyolc gólos a portugál.

Négy iksszel és négy döntetlennel áll nyolc forduló után a Juventus, az olasz bajnok most a Cagliarit verte, miután Cristiano Ronaldo négy perc alatt duplázott.

Ronaldo két éve igazolt a Juventushoz, 59-szer rúgott gólt az olasz bajnokságban, ez a legmagasabb szám ezalatt az olasz ligában.

Kategória: Sport

Története egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el a német válogatott, miután hat góllal kikapott a spanyoloktól a Nemzetek Ligájában.

A német csapat 89 éve nem szaladt bele ekkora zakóba:

A meccs után a Nationalelf szövetségi kapitánya, Joachim Löw teljes rövidzárlatnak nevezte, ami a németekkel történt:

Kategória: Sport
1. oldal / 4
©2021 CelebGuru Designed By RedCat

Search